Mindenkinek puszi, és vigyázzatok ti is magatokra és egymásra!
2015. május 13., szerda
Megfontoltabban
Elég nagy a csend a blogon, nem véletlenül, bevallom, vívódom egy ideje. Mostanában több cikket is olvastam a gyerekek képeinek neten való posztolása témájában, és egyre inkább azt érzem, hogy nem szeretnék ennyi képet megosztani a gyerekkorukról. Mert nekem aranyos pillanatok ezek, de nem biztos, hogy ők is szeretnék majd évek múlva viszontlátni magukat képek tömkelegén, hónapról hónapra. Részben a család miatt mutattam ennyit róluk, de ezt azért meg tudjuk osztani egymással a nagy nyilvánosság bevonása nélkül is. Scrap oldalak továbbra is készülnek majd, bízom abban, hogy ezek kellemes emlékeket őriznek majd nekik is, és ugye mivel CT tag vagyok ez promóciós kötelezettséget is jelent. Viszont a mindennapjaink képeiből csak nagyon válogatva, inkább fotós szemmel, mint érzékeny lelkű anyukaként hozok majd képeket, és a mostanra jó nagyra duzzadt netes állomány jó részét is törölni fogom. Persze mondják, hogy az internet nem felejt, ami egyszer felkerült, annak örökre nyoma marad, törlés után is, de nem is ez a lényeg, nem hiszem, hogy kormányszervek fognak nyomozni a képeink után ;) vagy ilyesmi, a lényeg, hogy ne legyenek ennyire láthatóak és hozzáférhetőek az életünk pillanatai, mert azért tudjuk, hogy ezzel bizony vissza is lehet élni. Nem hiszem azt, hogy eddig totál óvatlan voltam, mert azért ezzel a problémával nem most szembesülök, és vigyáztam is arra, hogy az alapvető biztonsági dolgokat betartsam, nem is hiszem, hogy nagyon árulkodóak lennének a képek (bár a férjem minden ilyenről letiltana, mondván, hogy ne lássa senki a lakásunkat, stb.), és nem is vagyok hajlandó ezen parázni, csak a mennyisége ütött szöget a fejembe, no meg a gyerekek személyiségi jogai. Petra már egyre nagyobb, sok mindenben megmutatkozik az önállóságra törekvése, és szeretném tiszteletben tartani a magánéletüket, még jobban, mint eddig. A személyes blogot, mint olyat én eddig jó ötletnek tartottam, szeretek én is hasonlókat olvasni, mások életébe kicsit belelátni, átélni az apró örömeiket, nézni, ahogy nőnek a gyerekek, olyanokról olvasni, akik régebben szerepet játszottak az életemben, de azóta elsodródtunk egymás mellől, ezért szeretem a közösségi oldalakat is, de alaposabban belegondolva, nem hiszem, hogy nagyon sok olyan közölnivalóm lenne ezen a blogon keresztül, leszámítva a scrapbook szakmai dolgokat, amivel részt kéne vegyek az interneten, bárki számára hozzáférhető módon. Vannak zártabb közösségek, ahol úgyis beszélgetünk, meg vannak az interneten kívüli kapcsolatok természetesen, ezekre kell nagyobb hangsúlyt fektessek, újra levelet írni, mégha csak email formában is, érdeklődni, hogy kivel mi van, és elmesélni, ami bennem van, vagy akár a telefont felemelni.... és hagyni a nyilvános formát. Tudom, be lehet állítani, hogy kik lássák a posztot, lehet ismerősöket csoportosítani és hasonlók, de nem szeretnék ezzel bajlódni, és nem is ezt látom a megoldásnak. Épp ma lőttem egy olyan aranyos sorozatot Panniról, ahogy spenótot ebédelünk és közben bohóckodik, ha folytatom, mint eddig, csináltam volna egy montázst róla, kapott volna jó sok mosolyt, lájkot és pár kommentet, aztán szegény lányom mondjuk 12 évesen egyszercsak majd szembesülne a saját spenótos vigyorával. Elég lesz, ha az itthoni fotókönyvben látja. :) És majd azt mutatja meg magáról a barátainak, a világnak, amit szeretne. Már csak miattuk is szeretnék jó példával elöljárni, mert ők is hamarosan részt fognak venni ebben az internetes világban és nem szeretném, ha ők is gondolkodás nélkül osztanának meg magukról mindent. Mert ha nem állunk szóba idegennel az utcán, akkor miért "állunk szóba" a neten? Ez legalább olyan veszélyes. De azért lesz ezek után is "szrjudit blog", még ha sokkal sokkal kevesebbet szkreppelek is mostanában, ez csak átmeneti dolog, és van mesélni, mutatni valóm is, amit hozok majd.
Mindenkinek puszi, és vigyázzatok ti is magatokra és egymásra!
Mindenkinek puszi, és vigyázzatok ti is magatokra és egymásra!
2015. február 12., csütörtök
Kettő a kislány
Ma jelent meg két orosz témájú készlet, két külön tervezőnél, és mind a kettőt kb. két napja kaptam meg... kihívás volt a javából :) Még jó, hogy két szép modellem is van ;)
Ildi készlete szívem csücske lett, a matrjoska babákkal, ezekkel a jó kis színekkel. A témája is nagyon tetszik, érint is, én még tanultam oroszt és voltam úttörő, és május 1-jén fel is vonultam, de nincs hozzá kéznél fotóm, bányászni kéne a szülőknél, szkennelni, régről, most erre nem volt idő, de mindenképp szerettem volna oldalt vele. Panni mosolygós képe nagyszerűen illett hozzá, és az anyaság témája is köthető a készlethez.
A készlet:
Krysty pedig orosz rulettes készlettel rukkolt elő, na ezt totálisan mellékvágányra vittem, Petra kedvenc fotójával, Kriszti csodaszép hátterével egy egyszerű oldal készült.
A készlet:
És ha már orosz, akkor tél, végre készült pár havas kép a lányokról, na túl sok nem esett, de már ennek is örültünk, ebből akartam használni Ildi készletéhez, de nem passzoltak, így csak megmutatom őket:
Ildi készlete szívem csücske lett, a matrjoska babákkal, ezekkel a jó kis színekkel. A témája is nagyon tetszik, érint is, én még tanultam oroszt és voltam úttörő, és május 1-jén fel is vonultam, de nincs hozzá kéznél fotóm, bányászni kéne a szülőknél, szkennelni, régről, most erre nem volt idő, de mindenképp szerettem volna oldalt vele. Panni mosolygós képe nagyszerűen illett hozzá, és az anyaság témája is köthető a készlethez.
A készlet:
Krysty pedig orosz rulettes készlettel rukkolt elő, na ezt totálisan mellékvágányra vittem, Petra kedvenc fotójával, Kriszti csodaszép hátterével egy egyszerű oldal készült.
És ha már orosz, akkor tél, végre készült pár havas kép a lányokról, na túl sok nem esett, de már ennek is örültünk, ebből akartam használni Ildi készletéhez, de nem passzoltak, így csak megmutatom őket:
2015. február 10., kedd
"Jók a képeid, de mi is az a scrapbook?"
Már régóta szerettem volna egy összefoglaló bejegyzést a témáról, majd külön ki is teszem, hogy ne kelljen keresgélnie annak, aki idetéved és nem ismerős még ebben a világban. A blog olvasóinak egy jelentős része persze hasonló érdeklődés miatt jár ide, de vannak sokan az ismerőseim között, akiket érdekel, hogyan is lehetne ezt elkezdeni.
Mi is a scrapbook és mire jó ez az egész?
A fő célja az emlékek megőrzése, de különlegesebb formában, mint pl. egy szimpla fotóalbum. Leginkább a naplóhoz tudnám hasonlítani. Az által lesz különleges, hogy kiegészíted a fotók hangulatához illő, számodra valamit jelképező, vagy akár az ezzel kapcsolatos érzéseidet tartalmazó elemekkel, papírokkal, akár tényleges emléktárgyakkal, amitől sokkal személyesebbé válik, egy nagyon izgalmas, kreatív alkotó munka során leszel a részese az egésznek és teszed mások számára is időtlenné. Két formában lehet scrapbook oldalt, albumot készíteni, kézzel fogható, ún. hagyományos formában, és digitális módon, valamilyen képszerkesztő program segítségével.
Nálam itt a blogon digitális oldalakkal fogtok találkozó túlnyomóan, maximum ritkán hozok egy-egy hagyományos technikával készült scrapbook alkotást. Évek óta készítem az oldalakat, fotókönyveket, naptárakat, vászonképeket és nagyon szeretjük őket.
1. Akinek a hagyományos forma dobogtatja meg a szívét, annak a következő helyeket ajánlom, mind a 3 helyen tanfolyamok is indulnak folyamatosan, kezdő szinttől, valamint szuper webáruházak is egyben, érdemes körülnézni, minden beszerezhető, ami a scrapbookozáshoz szükséges.
2. A digiscraphez elsőként valamilyen képszerkesztő programmal szükséges megismerkedni. Az ingyenes GIMP-et sokan használják, ez bárkinek elérhető. Én a Photoshop-ot kezdtem el megtanulni, és bár mai napig rengeteget kell még tanuljak, számtalan a neten fellelhető tutorial során lehet egyre inkább kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Magyar nyelvű leckék is szép számban fellelhetőek, de én most kifejezetten a scrapbookhoz kapcsolódót ajánlok nektek:
Egy másik lehetőség tanfolyamon elsajátítani az alapokat, Kata oldalára szeretném felhívni a figyelmeteket:
Kata most készített egy fantasztikus lapozható kiadványt, figyelem, ajánlott olvasmány következik:
Ha már mennek az alapok, akkor szükség lesz ún. scrapbook készletekre. Pont most írt Kata erről is részletesen, nem is ismételem, olvassátok, és járjatok hozzá gyakran, rengeteget lehet tanulni :)
Sok ingyenes (freebie) készlet is elérhető, ezeket letöltve, kicsomagolva a tömörített fájlokat kezdődhet is az alkotás. Vannak ugyanakkor pénzért vehető készletek, előbb-utóbb mindenkinek kialakulnak, kik lesznek a kedvenc tervezői,és kiktől vásárol, ha ilyen készletekkel is szeretne dolgozni.
Az elkészült oldalakat fel lehet tölteni a galériákba, hogy más is megnézhesse, és megjegyzést fűzhessen hozzá, ugyanakkor így mi is sokat tanulhatunk, mások képeinek láttán.
A fenti shop-ok mindegyikének van saját galériája, de ajánlom a Cewe és a scrapbook.hu galériáját is. A fórumokon gyakran kihívások, játékok is vannak, ezeken is jó dolog részt venni.
Kezdetnek talán ennyi, tessék kicsit utánanézni, valahol elkezdeni, megpróbálkozni vele, ki fog alakulni. Azoknak szánom a bejegyzésemet akiket tényleg érdekel és hajlandók is tenni valamit a tanulás érdekében, mert olyannal is talákoztam, aki valamiféle kész receptet várt tőlem, hogy holnap olyan oldalakat csinálhasson, mint én. Hát ilyet nem tudok, ez egy önképző folyamat, izgalmas utazás, de mindenkinek magának kell végigjárnia. (Ha pedig nem annyira szeretné valaki ezt elsajátítani, de tetszik neki amit itt lát és szeretne hasonlót, az már más történet, arra is van lehetőség, de az már egy másik bejegyzés lesz, illetve elérhető vagyok ilyen kérések esetén, de ez már a reklám helye ;) )
Kérdésekkel nyugodtan keressen bárki, ha elakad.
Mi is a scrapbook és mire jó ez az egész?
A fő célja az emlékek megőrzése, de különlegesebb formában, mint pl. egy szimpla fotóalbum. Leginkább a naplóhoz tudnám hasonlítani. Az által lesz különleges, hogy kiegészíted a fotók hangulatához illő, számodra valamit jelképező, vagy akár az ezzel kapcsolatos érzéseidet tartalmazó elemekkel, papírokkal, akár tényleges emléktárgyakkal, amitől sokkal személyesebbé válik, egy nagyon izgalmas, kreatív alkotó munka során leszel a részese az egésznek és teszed mások számára is időtlenné. Két formában lehet scrapbook oldalt, albumot készíteni, kézzel fogható, ún. hagyományos formában, és digitális módon, valamilyen képszerkesztő program segítségével.
Nálam itt a blogon digitális oldalakkal fogtok találkozó túlnyomóan, maximum ritkán hozok egy-egy hagyományos technikával készült scrapbook alkotást. Évek óta készítem az oldalakat, fotókönyveket, naptárakat, vászonképeket és nagyon szeretjük őket.
1. Akinek a hagyományos forma dobogtatja meg a szívét, annak a következő helyeket ajánlom, mind a 3 helyen tanfolyamok is indulnak folyamatosan, kezdő szinttől, valamint szuper webáruházak is egyben, érdemes körülnézni, minden beszerezhető, ami a scrapbookozáshoz szükséges.
(pár napig még fejlesztés alatt a honlap)
2. A digiscraphez elsőként valamilyen képszerkesztő programmal szükséges megismerkedni. Az ingyenes GIMP-et sokan használják, ez bárkinek elérhető. Én a Photoshop-ot kezdtem el megtanulni, és bár mai napig rengeteget kell még tanuljak, számtalan a neten fellelhető tutorial során lehet egyre inkább kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Magyar nyelvű leckék is szép számban fellelhetőek, de én most kifejezetten a scrapbookhoz kapcsolódót ajánlok nektek:
Egy másik lehetőség tanfolyamon elsajátítani az alapokat, Kata oldalára szeretném felhívni a figyelmeteket:
Kata most készített egy fantasztikus lapozható kiadványt, figyelem, ajánlott olvasmány következik:
" A scrapbookról és elsősorban a digitális scrapbookról szól kívülről
és belülről is megközelítve a témát. Részben korábbi írásaimból, de
vannak benne újdonságok is. Mi az a scrapbook, milyen fajtái vannak?
Hogyan készül egy digitális scrapbook oldal, mi kell hozzá? Mi zajlik le
alkotás közben? Milyen képszerkesztő programokat használhatunk fotók
átalakításához, kollázsokhoz? Többek közt ezekre a kérdésekre
válaszolok. A magazin végiglapozható, de az Issue.com weboldalon letöltésére is van lehetőség, ha úgy kényelmesebb."
Ha már mennek az alapok, akkor szükség lesz ún. scrapbook készletekre. Pont most írt Kata erről is részletesen, nem is ismételem, olvassátok, és járjatok hozzá gyakran, rengeteget lehet tanulni :)
Ingyenes készletek gyűjteménye:
Pár bolt, ahol én szoktam vásárolni:
Az elkészült oldalakat fel lehet tölteni a galériákba, hogy más is megnézhesse, és megjegyzést fűzhessen hozzá, ugyanakkor így mi is sokat tanulhatunk, mások képeinek láttán.
A fenti shop-ok mindegyikének van saját galériája, de ajánlom a Cewe és a scrapbook.hu galériáját is. A fórumokon gyakran kihívások, játékok is vannak, ezeken is jó dolog részt venni.
Kezdetnek talán ennyi, tessék kicsit utánanézni, valahol elkezdeni, megpróbálkozni vele, ki fog alakulni. Azoknak szánom a bejegyzésemet akiket tényleg érdekel és hajlandók is tenni valamit a tanulás érdekében, mert olyannal is talákoztam, aki valamiféle kész receptet várt tőlem, hogy holnap olyan oldalakat csinálhasson, mint én. Hát ilyet nem tudok, ez egy önképző folyamat, izgalmas utazás, de mindenkinek magának kell végigjárnia. (Ha pedig nem annyira szeretné valaki ezt elsajátítani, de tetszik neki amit itt lát és szeretne hasonlót, az már más történet, arra is van lehetőség, de az már egy másik bejegyzés lesz, illetve elérhető vagyok ilyen kérések esetén, de ez már a reklám helye ;) )
Kérdésekkel nyugodtan keressen bárki, ha elakad.
2015. január 31., szombat
Szülinapos nagylány
Olyan hamar itt van mindig a nagy karácsonyi (fel)hajtás után Petra szülinapja, több részletben ünnepeljük család egyik, majd másik részével, gyerekbulival, barátokkal, rámegy mindig szinte az egész január. De még időben vagyok, január utolsó napján még ideértem.
Sosem felejtem el az érzést, amikor megéreztem, hogy babát várok, és a bizonyosság pillanatát sem, amikor a sejtésem beigazolódott. Ott végérvényesen megváltozott valami. Sorolhatnám innentől kezdve a 9 hónapnyi várakozást, a szülést, az első heteket, az első évet, a másodikat és így tovább. Megszámlálhatatlanul sok emlék él bennem, válogattam a fotókat, olyan jó volt nézegetni, meglátni innen visszatekintve a babakori képekben a mostani "nagylányt". :) Egyre izgalmasabb a vele töltött idő, ahogy nyílik, ahogy okosodik, ahogy változik. A lovaglás tanulást kapta tavaly szülinapi ajándékul, azóta is járunk, nagyon szereti, lovasoktatónak készül ;) Az iskola nagy lépés volt szeptembertől, de nagyszerűen helyt állt, kitűnő bizonyítványt hozott haza félévkor, szereti, szeretik. Nem állítom, hogy mindig könnyű vele, vannak hisztik, van érzelmi zsarolás, és hát tegyem szívemre a kezem, van, hogy én sem figyelek rá eléggé, mert itt a kicsi, mert fáradt vagyok, mert türelmetlen, mert, mert... De imádom, mindig az én első babám marad. És amilyen hirtelen össze tudunk kapni, olyan hamar ki is tudunk békülni mindig! Van egy titkos szavunk is, amire azonnal abba kell hagyni, mindkettőnknek, függetlenül attól kinek van igaza. Nem árulom el. :)
Még decemberben írtam neki egy hosszabb komment-et a fenti gondolatokkal. Egy scrapbook albumba szánom, megvettem hozzá egy aranyos csomagot is, de még nem kezdtem neki, még nem állt össze teljesen, mit szeretnék, de amit megtalálom az inspirációt hozzá, megcsinálom és megmutatom majd. (Szereti az albumjaimat, képeimet, könyveket, amiket csinálok, karácsonyra ő is kis könyvet csinált nekem is, Apának és Panninak is külön-külön, rajzokkal, matricákkal, fotókkal :D)
Addig is készült egy összefoglaló oldal a szülinaposról (az alapja egy QP ):
A barátnős szülinapi bulit pedig ezzel a kis albummal örökítettem meg:
A borító címlapja eredetileg CT oldalként: Retro Party - Rucola Designs
Sosem felejtem el az érzést, amikor megéreztem, hogy babát várok, és a bizonyosság pillanatát sem, amikor a sejtésem beigazolódott. Ott végérvényesen megváltozott valami. Sorolhatnám innentől kezdve a 9 hónapnyi várakozást, a szülést, az első heteket, az első évet, a másodikat és így tovább. Megszámlálhatatlanul sok emlék él bennem, válogattam a fotókat, olyan jó volt nézegetni, meglátni innen visszatekintve a babakori képekben a mostani "nagylányt". :) Egyre izgalmasabb a vele töltött idő, ahogy nyílik, ahogy okosodik, ahogy változik. A lovaglás tanulást kapta tavaly szülinapi ajándékul, azóta is járunk, nagyon szereti, lovasoktatónak készül ;) Az iskola nagy lépés volt szeptembertől, de nagyszerűen helyt állt, kitűnő bizonyítványt hozott haza félévkor, szereti, szeretik. Nem állítom, hogy mindig könnyű vele, vannak hisztik, van érzelmi zsarolás, és hát tegyem szívemre a kezem, van, hogy én sem figyelek rá eléggé, mert itt a kicsi, mert fáradt vagyok, mert türelmetlen, mert, mert... De imádom, mindig az én első babám marad. És amilyen hirtelen össze tudunk kapni, olyan hamar ki is tudunk békülni mindig! Van egy titkos szavunk is, amire azonnal abba kell hagyni, mindkettőnknek, függetlenül attól kinek van igaza. Nem árulom el. :)
Még decemberben írtam neki egy hosszabb komment-et a fenti gondolatokkal. Egy scrapbook albumba szánom, megvettem hozzá egy aranyos csomagot is, de még nem kezdtem neki, még nem állt össze teljesen, mit szeretnék, de amit megtalálom az inspirációt hozzá, megcsinálom és megmutatom majd. (Szereti az albumjaimat, képeimet, könyveket, amiket csinálok, karácsonyra ő is kis könyvet csinált nekem is, Apának és Panninak is külön-külön, rajzokkal, matricákkal, fotókkal :D)
Addig is készült egy összefoglaló oldal a szülinaposról (az alapja egy QP ):
Natali design: Sweet
És a kis fotókból egy videó:A barátnős szülinapi bulit pedig ezzel a kis albummal örökítettem meg:
A borító címlapja eredetileg CT oldalként: Retro Party - Rucola Designs
2015. január 27., kedd
Barátok
Amikor a barátságról szóló idézetet kerestem, akkor találtam erre a mondatra és nagyon megszerettem:
1. A csajok
A közös munkahelyen szövődött ez a barátság, ami megmaradt azután is, hogy már nem dolgozunk együtt. Nagyon szeretem a lányokat, viszonylag ritkán találkozunk, de mindig nagyon jól érezzük magunkat. Többen vagyunk, de most 4-en találkoztunk. Szinte csak velük járok bulizni, látszik, hogy mostanában ez is ritka alkalom. ;) Most mertem először itthon hagyni Pannit este, de szerencsére jobban el volt nélkülem, mint gondoltam. Alexandra Angliában él pár éve, és ritkán van itthon, de ilyenkor jól esik találkozni, elmondani kivel mi van, iszogatni kicsit, és jókat röhögni. Örültem, hogy el tudtam menni pénteken. Volt koktélozás, beszélgetés, nosztalgiázás, pasik kibeszélése, kocsmáról kocsmára járás, 4 csomag ropi 1200-ért, éjféli vonaton hazafele zenehallgatás. Ha már ilyen jól sikerült az esténk, és Kati ezzel az idézettel is megerősítette ezt a FB-on, gondoltam, legyen róla egy képünk is. Ildi készletével már régóta terveztem második oldalt, ehhez az érzéshez most nagyon jól passzolt.
2. Féltő szeretet
A másik oldal Katinak készült, ő is barátnőm és szintén Angliában él. Évekig együtt jártak a lányaink, Petra és Bori oviba, végül nagyon jó barátnők lettek. Így kezdődött a mi barátságunk is, sajnos csak az elmúlt nyáron Katival. Amikor megtudtuk, hogy az iskolát már nem együtt kezdik a lányok, mert Boriék elköltöznek Angliába, kicsit szomorúak lettünk, ugyanakkor jó volt látni a fotókat, olvasni leveleket, hogy mennyire szép helyen élnek, és milyen sok-sok élménnyel lettek gazdagabbak. Milyen jó lehet, amikor kinyílik a világ, Amikor most karácsonykor itthon voltak, és minket is meglátogattak, öröm volt látni, hogy mennyire örül egymásnak a két lány, úgy játszottak, mintha tegnap találkoztak volna utoljára. És öröm volt látni Katit is, aki mióta elmentek, embert próbáló harcot folytat a rákkal a gyógyulásért. Öröm volt látni, mert gyönyörű volt, mosolygós és erős, csodálom érte. Mesélt persze a nehéz napokról, hetekről, a kemoterápia hatásairól, amivel idegen országban kell megbirkóznia, de tele volt reménnyel, hittel és ez a legfontosabb. Sokat gondolok rá nagyon! Még régebben küldött egy fotót a templom bejáratánál lévő feliratról, ami nagyon megfogott:
Amikor megláttam a Cewe heti kihívásán Éva oldalát, aminek a liftelése volt a feladat, beugrott a templom képe, és hozzá ez a fotó. Úgy éreztem tökéletes lesz az Éva féle stílusban elkészítve, amikor itt voltak Katiék úgyis tetszett nekik a falon lévő "festett" Balcsis Petrás képünk. Az érzéseim vezettek az oldal készítése közben aggódó, féltő szeretetem jele ez, ugyanakkor a gyógyulásba vetett hité, bízom benne, hogy a nehéz pillanatokban egy kis enyhülést nyújthat.
Éva oldala:
Az enyém pedig ilyen lett:
3. A CEWÉS lányok
És akkor ha a fenti idézettel nyitottam, azzal is zárom, idén ezzel a képeslappal kívántam boldog karácsonyt a cewé-s lányoknak:
Ők sem maradhatnak ki, ha a barátságokról beszélek, mert ez már régóta nem csak a közös hobbiról szól, évek óta megosztjuk egymással apró-cseprő dolgainkat, kicsi és nagy örömünket, szomorúságunkat, no és persze a digiscrap iránti szenvedélyünket. Krissz leírásai segítenek új dolgokat tanulni, ajánlom mindenkinek, akinek tetszenek a képeim és szívesen kipróbálná. Az utóbbi két alkalommal nem tudtam ott lenni a találkozón, de novemberben újra együtt voltunk:
Szeretjük egymást megajándékozni, kitaláltunk még tavasszal, hogy a hagyományos tag-ek mintájára digi kártyákat készítünk egymásnak (a bátrabbak és ügyesebbek persze hagyományost is hozhattak), megmutatom az én elkészült kis barátság kártyáimat:
Mindegyik Lorie készleteivel készült túlnyomórészt, és igyekeztem őket személyessé tenni, mindenkinél valami olyat kiemelni, ami rá jellemző. Nekem is vannak tőlük szép kártyáim :) Olyan ez, mint régen az emlékkönyv, jó móka.
Egy oldal is készült a képeslapozás öröméről, , ezt még megmutatom, olyan jó volt várni a postást, napokon keresztül hozta a lapokat mindenkitől, meg is jegyezte, milyen jó nekem, hogy ilyen sok lapot kapok :) Jó bizony! <3
Most két új oldalam is készült barátokról, barátoknak, ha már megmutatom őket, mesélek is róluk kicsit, mert nagyon fontosak nekem."A körülötted lévő emberek jelentik az élet gazdagságát."(André Aleman)
1. A csajok
A közös munkahelyen szövődött ez a barátság, ami megmaradt azután is, hogy már nem dolgozunk együtt. Nagyon szeretem a lányokat, viszonylag ritkán találkozunk, de mindig nagyon jól érezzük magunkat. Többen vagyunk, de most 4-en találkoztunk. Szinte csak velük járok bulizni, látszik, hogy mostanában ez is ritka alkalom. ;) Most mertem először itthon hagyni Pannit este, de szerencsére jobban el volt nélkülem, mint gondoltam. Alexandra Angliában él pár éve, és ritkán van itthon, de ilyenkor jól esik találkozni, elmondani kivel mi van, iszogatni kicsit, és jókat röhögni. Örültem, hogy el tudtam menni pénteken. Volt koktélozás, beszélgetés, nosztalgiázás, pasik kibeszélése, kocsmáról kocsmára járás, 4 csomag ropi 1200-ért, éjféli vonaton hazafele zenehallgatás. Ha már ilyen jól sikerült az esténk, és Kati ezzel az idézettel is megerősítette ezt a FB-on, gondoltam, legyen róla egy képünk is. Ildi készletével már régóta terveztem második oldalt, ehhez az érzéshez most nagyon jól passzolt.
A másik oldal Katinak készült, ő is barátnőm és szintén Angliában él. Évekig együtt jártak a lányaink, Petra és Bori oviba, végül nagyon jó barátnők lettek. Így kezdődött a mi barátságunk is, sajnos csak az elmúlt nyáron Katival. Amikor megtudtuk, hogy az iskolát már nem együtt kezdik a lányok, mert Boriék elköltöznek Angliába, kicsit szomorúak lettünk, ugyanakkor jó volt látni a fotókat, olvasni leveleket, hogy mennyire szép helyen élnek, és milyen sok-sok élménnyel lettek gazdagabbak. Milyen jó lehet, amikor kinyílik a világ, Amikor most karácsonykor itthon voltak, és minket is meglátogattak, öröm volt látni, hogy mennyire örül egymásnak a két lány, úgy játszottak, mintha tegnap találkoztak volna utoljára. És öröm volt látni Katit is, aki mióta elmentek, embert próbáló harcot folytat a rákkal a gyógyulásért. Öröm volt látni, mert gyönyörű volt, mosolygós és erős, csodálom érte. Mesélt persze a nehéz napokról, hetekről, a kemoterápia hatásairól, amivel idegen országban kell megbirkóznia, de tele volt reménnyel, hittel és ez a legfontosabb. Sokat gondolok rá nagyon! Még régebben küldött egy fotót a templom bejáratánál lévő feliratról, ami nagyon megfogott:
Isten veled van, csak közelebb kell jönnöd hogy lásd Őt!
(és ahhoz hogy a feliratot elolvassuk valóban közelebb kell
menni, mert olyan, mint a szemésznél hogy csökken a betűk mérete ;) Így kerül az ember közelebb a templomhoz és Istenhez.
Amikor megláttam a Cewe heti kihívásán Éva oldalát, aminek a liftelése volt a feladat, beugrott a templom képe, és hozzá ez a fotó. Úgy éreztem tökéletes lesz az Éva féle stílusban elkészítve, amikor itt voltak Katiék úgyis tetszett nekik a falon lévő "festett" Balcsis Petrás képünk. Az érzéseim vezettek az oldal készítése közben aggódó, féltő szeretetem jele ez, ugyanakkor a gyógyulásba vetett hité, bízom benne, hogy a nehéz pillanatokban egy kis enyhülést nyújthat.
Éva oldala:
Az enyém pedig ilyen lett:
Artplay Palette Vitality, ScriptTease Learn No 1, ArtPlay Palette Find My Way
3. A CEWÉS lányok
És akkor ha a fenti idézettel nyitottam, azzal is zárom, idén ezzel a képeslappal kívántam boldog karácsonyt a cewé-s lányoknak:
Ők sem maradhatnak ki, ha a barátságokról beszélek, mert ez már régóta nem csak a közös hobbiról szól, évek óta megosztjuk egymással apró-cseprő dolgainkat, kicsi és nagy örömünket, szomorúságunkat, no és persze a digiscrap iránti szenvedélyünket. Krissz leírásai segítenek új dolgokat tanulni, ajánlom mindenkinek, akinek tetszenek a képeim és szívesen kipróbálná. Az utóbbi két alkalommal nem tudtam ott lenni a találkozón, de novemberben újra együtt voltunk:
Szeretjük egymást megajándékozni, kitaláltunk még tavasszal, hogy a hagyományos tag-ek mintájára digi kártyákat készítünk egymásnak (a bátrabbak és ügyesebbek persze hagyományost is hozhattak), megmutatom az én elkészült kis barátság kártyáimat:
Egy oldal is készült a képeslapozás öröméről, , ezt még megmutatom, olyan jó volt várni a postást, napokon keresztül hozta a lapokat mindenkitől, meg is jegyezte, milyen jó nekem, hogy ilyen sok lapot kapok :) Jó bizony! <3
Through the Snow We Go by Studio Lorie
Egy gondolat még a múltkori bejegyzéshez: Nagyon köszönöm a kedves visszajelzéseket a blog újra indulása kapcsán! Úgy látszik mégis lesz olvasóm! ;)
2015. január 23., péntek
Újra itt
Lassan-lassan visszatalálok ide újra, hiába írtam, hogy új helyre megyek... És jó érzés. Már napok óta somfordálok, teszek-veszek itt, mostani hangulathoz alakítottam, és végre az írásig is eljutok. Blogok éledtek mostanában újra, beállok én is a sorba, mert azért hiányzik ám. Nem terveztem ilyen hosszú szünetet, nem sorolok okokat, nem sajnálkozok rajta, egyszerűen folytatom! :)
Kavarognak bennem bizonyos érzések... gyászol a városunk, a FB-on, az utcán, a boltban, az iskolában, a postán mindenhol a döbbent, mély szomorúsággal átitatott részvétnyilvánításokba és csöndes beszélgetésekbe botlok, és annyira összeszorul a szívem, pedig én nem is ismertem a művelődési ház igazgatónőjét, csak látásból, de annyi mindenki szerette. Egyik pillanatról a másikra halt meg, 50 évesen, itt hagyva a családot, a szeretteit, nem tudok elmenni mellette. Hogy lehet egy ilyet vajon túlélni? Tényleg nem tudom. Ilyenkor a saját családomra gondolok, és annyira féltem a törékeny boldogságunkat, nehogy bármi tragédia megtörje.
Egy dalt is csatolok ide, hallja bele mindenki azt, amiben hisz, vallástól függetlenül is van mindannyiunkra közös üzenete:
Nem lehet állandóan ezen aggódni, nem is szoktam, de azért óhatatlanul előtörnek belőlem ilyen érzések, például most, meg sokszor oldalkészítés közben, nézve, rendezgetve a fotókat... Most még olyan kicsik a gyerekek, annyi minden vár még ránk együtt, szeretném megőrizni a boldog pillanatokat, szeretném évek múlva is felidézhetővé tenni, valahogy konzerválni. A scrapbook segít ebben, próbálok hagyományos technikával is albumokat készíteni, millió terv és elhatározás van mindig a fejemben, "csinálok DD-t" (December Daily), "csinálok PL-t" (Projekt Life), de nem megy. Valahogy egyre távolabb érzem magamtól a hagyományos scrap világát, annyi újdonság, annyi jó cucc van, ilyen paszták, olyan festékek, papírok, millió chipboard, jobbnál jobb alkotócsomagok, egyre több scrap webáruház mindig kinézek dolgokat, de a töredékét se tudom megvenni. Mindig megveszem azt a minimumot, amit úgy gondolok, elég és belefér abba a pár ezer forintos határba, amit erre tudok most fordítani, de aztán itthon elkezdem összerakni, és nem elég, nincs mihez nyúlni, nincsenek színek, bélyegzők, tinták, nincs többféle dekortapasz, nincs választék, nem is megy úgy, mint szeretném, nem elég szép, nem elég egyenes, nincs ötlet, hiába a millió inspiráció lementve, nálam már nem úgy mutat, egy idő után félrerakom, és megfogadom, á, nem csinálok hagyományost. De azért időről időre elcsábulok, aztán elpazarolok pár alapanyagot, csinálok pár közepes dolgot (remélem azoknak, akik kapják azért tetszik, mert amit tudok beleadok), de én, aki látom, hogy mennyivel jobbat is lehetne csinálni, sose vagyok teljesen elégedett, nekem kevés, amit én csinálok. Biztos segítene egy, meg több tanfolyam, nem olyan online, amikor itthon bénázok, hanem olyan ott ülős, amikor vezetik a kezem és kijavítják, amit csinálok, de akkor megint a hiányzó anyagiaknál meg időnél tartunk.
Nemrég bezárt a scrap.hu, ahol kezdtünk anno sokan, én ott lestem el az első PS leckéket, mindig oda irányítottam mindenkit, aki kérdezte, hogy kezdjen neki. Máig kedvesek a szívemnek az ott megismert "régi, nagy öreg szkrepperek", bár már jó ideje nem voltam ott jelen, mert a digi eléggé kiszorult onnan anno. Valahogy mégis kedves maradt mindig a szívemnek, és akiket onnan ismerek, máig követem, olvasom. Azóta sok új név, tehetség bukkan fel, bámulok őket, mert fantasztikus dolgokat csinálnak, de valahogy ez az egész most még bátortalanabbá tesz, túl profi, túl anyagigényes, nem kanyarodok vissza, most valahogy olyan túl sok nekem a magyar piac, erről is ment mostanában véleménycsere a FB-on, mindenféle zárt csoportok, kihagyhatatlan ajánlatok, picit hátrébb vonulok ilyen téren, bár eddig sem voltam túl elől. No mindegy is, csak azért írom le, mert lehet, hogy azért lesz némi próbálkozás eredménye itt a blogon, mert azért készül PL féle, de nem "szabályos", nem spéci hozzávalókból, hanem a fenti konzerváló szándék miatt, meg mert tetszik bitangul ez a kártya forma. Meg a 20 évünk is albumba kerül, bár a harmadik próbálkozásnak kezdek éppen neki ;) Egy jó kis fotókönyvvel már rég kész lennék :p
Marad a DIGI a fő tevékenységem, mert azt viszont ugyanúgy élvezem és szeretem mint eddig, abban biztos talajon mozgok, az megadja azt a plusz alkotói "elkaptam" érzést, amit a hagyományosból hiányolok. Ráadásul nagy élmény és öröm nekem, hogy megrendelésre is tudok, idegen emberek, idegen fotóiból (aztán már nem idegenek, mert visszajárnak ;) ) olyan minőségben és mélységben oldalakat, albumokat (fotókönyveket) alkotni, amilyet magamnak. És már előttem jár ez a fajta hírem, egyre többen keresnek meg, mindig kihívás, mindig rámegy egy-két "üres" óra, amíg elindulok, de onnan már megy, és eddig még nem lőttem vele mellé. Majd mutatok ebből is párat. (Ha valaki szeretne, keressen meg egész bátran - ez itt a reklám helye!)
Visszatérve magunkra, az emlékeinket leginkább az éves fotókönyvek őrzik, az oldalaim egy része is "itt végzi", a többi meg "művészkedés", egyfajta önkifejezés, magamnak készülnek, külön könyvbe kerülnek. Mivel én is elég érzékeny vagyok mások ilyen jellegű "termékeire", legyen az dal, vers, kép, és építkezem is belőlük, bízom abban, hogy egyszer majd felnőttként a nagylányaim is érdeklődve fogják látni ezeken keresztül a személyiségemet, az érzéseimet, és ők is megélve hasonlókat, megértik majd az "üzenetemet". Szeretek a képeimnél írni is pár szót, arról, hogy miért lett olyan, amilyen, és ezt igazán csak itt a blogon tudom megtenni, itt van meg a folytonosság, ami alapján követhetőek a gondolataim, érzéseim, a történetem, ha úgy tetszik utam, utazásom (lásd blog dizájn), a FB túl gyors ehhez és túl tágas, oda elegek a címszavak, ezzel együtt szeretem azt is. Ez a hely meg megmarad annak, aki többre kíváncsi belőlem.
Húh, mielőtt nagyon elszáll ez a bejegyzés, már így is elég keszekusza, most vesztem el a pár megmaradt és visszatévedt olvasómat ;), kicsit magunkról is, a hétköznapokról egy rövid helyzetjelentés, aztán majd ahogy írom a blogot, beleláttok a mindennapjainkba úgyis.
- élvezem, hogy itthon vagyok Pannival, aki már 16 hónapos, az ekcémája szépen kordába tartható, egyre többet "beszél", továbbra is alig alszik, emiatt sokkal kevesebb az időm éjjel is, nappal is, mint Petrával volt anno, és bizony kezdődnek az első hisztik :) Nagyon kis csibész, és hasonlítanak egymásra, megcsodálják őket, amerre csak megyünk!
- várjuk az első féléves bizonyítványt Petránál, aki nagyon ügyes a suliban, és nagyon szeret is járni, okos és szép, és nála is vannak hisztik ;) 7 éves lett, erről majd lesz külön bejegyzés, és továbbra is lovagol, nemsokára osztályba kerül (még futószáras), nagyon várjuk.
- új év kezdődött, ünnepeljük benne az állandóságot, mert kerek évfordulóhoz érkeztünk Ervinnel (20 éve vagyunk együtt, 10 éve házasok), szeretnénk egy kis időre kettesben elszökni ;) és várakozással nézünk a változások elé, amiket majd tartogat ez az év, nekem pl. szeptembertől, ha Panni bölcsis lesz és újra dolgozni fogok.
Jól vagyunk, szeretjük egymást, az otthonunkat, a nyugodt életünket, azt hiszem nem is kell ennél több. <3 Megkésve, de őszintén, szívből NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!
Kavarognak bennem bizonyos érzések... gyászol a városunk, a FB-on, az utcán, a boltban, az iskolában, a postán mindenhol a döbbent, mély szomorúsággal átitatott részvétnyilvánításokba és csöndes beszélgetésekbe botlok, és annyira összeszorul a szívem, pedig én nem is ismertem a művelődési ház igazgatónőjét, csak látásból, de annyi mindenki szerette. Egyik pillanatról a másikra halt meg, 50 évesen, itt hagyva a családot, a szeretteit, nem tudok elmenni mellette. Hogy lehet egy ilyet vajon túlélni? Tényleg nem tudom. Ilyenkor a saját családomra gondolok, és annyira féltem a törékeny boldogságunkat, nehogy bármi tragédia megtörje.
 |
| Fallen Angels by Rucola Designs |
Nem lehet állandóan ezen aggódni, nem is szoktam, de azért óhatatlanul előtörnek belőlem ilyen érzések, például most, meg sokszor oldalkészítés közben, nézve, rendezgetve a fotókat... Most még olyan kicsik a gyerekek, annyi minden vár még ránk együtt, szeretném megőrizni a boldog pillanatokat, szeretném évek múlva is felidézhetővé tenni, valahogy konzerválni. A scrapbook segít ebben, próbálok hagyományos technikával is albumokat készíteni, millió terv és elhatározás van mindig a fejemben, "csinálok DD-t" (December Daily), "csinálok PL-t" (Projekt Life), de nem megy. Valahogy egyre távolabb érzem magamtól a hagyományos scrap világát, annyi újdonság, annyi jó cucc van, ilyen paszták, olyan festékek, papírok, millió chipboard, jobbnál jobb alkotócsomagok, egyre több scrap webáruház mindig kinézek dolgokat, de a töredékét se tudom megvenni. Mindig megveszem azt a minimumot, amit úgy gondolok, elég és belefér abba a pár ezer forintos határba, amit erre tudok most fordítani, de aztán itthon elkezdem összerakni, és nem elég, nincs mihez nyúlni, nincsenek színek, bélyegzők, tinták, nincs többféle dekortapasz, nincs választék, nem is megy úgy, mint szeretném, nem elég szép, nem elég egyenes, nincs ötlet, hiába a millió inspiráció lementve, nálam már nem úgy mutat, egy idő után félrerakom, és megfogadom, á, nem csinálok hagyományost. De azért időről időre elcsábulok, aztán elpazarolok pár alapanyagot, csinálok pár közepes dolgot (remélem azoknak, akik kapják azért tetszik, mert amit tudok beleadok), de én, aki látom, hogy mennyivel jobbat is lehetne csinálni, sose vagyok teljesen elégedett, nekem kevés, amit én csinálok. Biztos segítene egy, meg több tanfolyam, nem olyan online, amikor itthon bénázok, hanem olyan ott ülős, amikor vezetik a kezem és kijavítják, amit csinálok, de akkor megint a hiányzó anyagiaknál meg időnél tartunk.
Nemrég bezárt a scrap.hu, ahol kezdtünk anno sokan, én ott lestem el az első PS leckéket, mindig oda irányítottam mindenkit, aki kérdezte, hogy kezdjen neki. Máig kedvesek a szívemnek az ott megismert "régi, nagy öreg szkrepperek", bár már jó ideje nem voltam ott jelen, mert a digi eléggé kiszorult onnan anno. Valahogy mégis kedves maradt mindig a szívemnek, és akiket onnan ismerek, máig követem, olvasom. Azóta sok új név, tehetség bukkan fel, bámulok őket, mert fantasztikus dolgokat csinálnak, de valahogy ez az egész most még bátortalanabbá tesz, túl profi, túl anyagigényes, nem kanyarodok vissza, most valahogy olyan túl sok nekem a magyar piac, erről is ment mostanában véleménycsere a FB-on, mindenféle zárt csoportok, kihagyhatatlan ajánlatok, picit hátrébb vonulok ilyen téren, bár eddig sem voltam túl elől. No mindegy is, csak azért írom le, mert lehet, hogy azért lesz némi próbálkozás eredménye itt a blogon, mert azért készül PL féle, de nem "szabályos", nem spéci hozzávalókból, hanem a fenti konzerváló szándék miatt, meg mert tetszik bitangul ez a kártya forma. Meg a 20 évünk is albumba kerül, bár a harmadik próbálkozásnak kezdek éppen neki ;) Egy jó kis fotókönyvvel már rég kész lennék :p
Marad a DIGI a fő tevékenységem, mert azt viszont ugyanúgy élvezem és szeretem mint eddig, abban biztos talajon mozgok, az megadja azt a plusz alkotói "elkaptam" érzést, amit a hagyományosból hiányolok. Ráadásul nagy élmény és öröm nekem, hogy megrendelésre is tudok, idegen emberek, idegen fotóiból (aztán már nem idegenek, mert visszajárnak ;) ) olyan minőségben és mélységben oldalakat, albumokat (fotókönyveket) alkotni, amilyet magamnak. És már előttem jár ez a fajta hírem, egyre többen keresnek meg, mindig kihívás, mindig rámegy egy-két "üres" óra, amíg elindulok, de onnan már megy, és eddig még nem lőttem vele mellé. Majd mutatok ebből is párat. (Ha valaki szeretne, keressen meg egész bátran - ez itt a reklám helye!)
Visszatérve magunkra, az emlékeinket leginkább az éves fotókönyvek őrzik, az oldalaim egy része is "itt végzi", a többi meg "művészkedés", egyfajta önkifejezés, magamnak készülnek, külön könyvbe kerülnek. Mivel én is elég érzékeny vagyok mások ilyen jellegű "termékeire", legyen az dal, vers, kép, és építkezem is belőlük, bízom abban, hogy egyszer majd felnőttként a nagylányaim is érdeklődve fogják látni ezeken keresztül a személyiségemet, az érzéseimet, és ők is megélve hasonlókat, megértik majd az "üzenetemet". Szeretek a képeimnél írni is pár szót, arról, hogy miért lett olyan, amilyen, és ezt igazán csak itt a blogon tudom megtenni, itt van meg a folytonosság, ami alapján követhetőek a gondolataim, érzéseim, a történetem, ha úgy tetszik utam, utazásom (lásd blog dizájn), a FB túl gyors ehhez és túl tágas, oda elegek a címszavak, ezzel együtt szeretem azt is. Ez a hely meg megmarad annak, aki többre kíváncsi belőlem.
Húh, mielőtt nagyon elszáll ez a bejegyzés, már így is elég keszekusza, most vesztem el a pár megmaradt és visszatévedt olvasómat ;), kicsit magunkról is, a hétköznapokról egy rövid helyzetjelentés, aztán majd ahogy írom a blogot, beleláttok a mindennapjainkba úgyis.
- élvezem, hogy itthon vagyok Pannival, aki már 16 hónapos, az ekcémája szépen kordába tartható, egyre többet "beszél", továbbra is alig alszik, emiatt sokkal kevesebb az időm éjjel is, nappal is, mint Petrával volt anno, és bizony kezdődnek az első hisztik :) Nagyon kis csibész, és hasonlítanak egymásra, megcsodálják őket, amerre csak megyünk!
- várjuk az első féléves bizonyítványt Petránál, aki nagyon ügyes a suliban, és nagyon szeret is járni, okos és szép, és nála is vannak hisztik ;) 7 éves lett, erről majd lesz külön bejegyzés, és továbbra is lovagol, nemsokára osztályba kerül (még futószáras), nagyon várjuk.
- új év kezdődött, ünnepeljük benne az állandóságot, mert kerek évfordulóhoz érkeztünk Ervinnel (20 éve vagyunk együtt, 10 éve házasok), szeretnénk egy kis időre kettesben elszökni ;) és várakozással nézünk a változások elé, amiket majd tartogat ez az év, nekem pl. szeptembertől, ha Panni bölcsis lesz és újra dolgozni fogok.
Jól vagyunk, szeretjük egymást, az otthonunkat, a nyugodt életünket, azt hiszem nem is kell ennél több. <3 Megkésve, de őszintén, szívből NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!
Kedves blogom, akkor úgy nézem belevágtunk újra... :)
2014. augusztus 4., hétfő
2014. február 24., hétfő
MUSEum Collab és napjaink
Megint jó pár napja készülök már ideérni, mesélni kicsit a mindennapokról, meg készülök csak úgy szkreppelni is,olyat, mint pl. ez:
Annyi jó fotóm van a gyerkőcökről, de valahogy sose érek se ide, se a photoshophoz... A többi vágyamról meg ne is beszéljünk, mint nyelvtanulás, jogosítvány, futás. Jó tudom, nem csak idő kérdése, meg aki igazán akar talál rá időt, alkalmat. Mentegetem magam, végül is még csak 5 hónapos a pindurmanó, nem akarok türelmetlenkedni, jön a tavasz lassan, talán könnyebb lesz több mindent beiktatni és egy jó kis napi- hetirendet kialakítani.
Panni 2 nap múlva már 5 hónapos. Ehhez mérten fejlődik is szépen, a család szeme fénye továbbra is, nagyon-nagyon jókedvű mindig. Petra szerint: boldog! :D Tényleg az! És mi is.
Az ekcémájával végre eljutottunk a bőrgyógyászatra (időpontkérés, várakozás után végre valahára), de a történet most kezdődik csak igazán, be kell feküdjek vele pár napra (2-3 napot mondtak, remélem hamar szabadulunk) a kórházba (Heim Pál, Bőrgyógyászat), kivizsgálja a főorvosnő alaposabban, és engem is ellátnak tanácsokkal, mert a bőre bizony speciális ápolást igényel. Kaptunk kenőcsöket, amik végre talán tényleg látható javulást eredményeznek, hogy mennyire kitartóan az majd kiderül, az eddigi próbálkozásaink nem hoztak túl sok változást sajnos, pedig kisebb vagyont költöttünk atópiás bőrre való kenceficékre. Minden reményem most a bőrgyógyászban, sokat olvasgattam a témában, nem lesz könnyű leszámolni ezzel a betegséggel, de remélem idővel kinövi majd. Külön ritkaság vagyunk, hogy ennyire erős tüneteket produkál anyatejes csecsemőként, ez nagyon ritka.Szerencsére marad továbbra is az anyatej, picit megijesztettek azzal, hogy majd speciális tápszert kell kapnia, de a bőrgyógyász nem javasolta ezt, ő továbbra is támogatta, velem együtt a szoptatást. Ez a legjobb a babának, használjuk ki amíg lehet.
A napok a két gyerkőccel sittysutty elrepülnek, továbbra is azt érzem, hogy kevesebbet tudok Petrával foglalkozni, mint kellene, de Panni és a konyha mellett egyszerűen nem jut több időm. Sajna nem alszik túl sokat a kicsilány napközben, Petrát meg ugye ebéd után elhozom az oviból, a délutánokon bizony meg kell osztozni és ez mostanában okoz néha problémát neki. Továbbra sincs féltékenykedés, szavam sincs, nagyon jó testvér, de fokozottabban hívja fel magára a figyelmet, sokszor bevallom idegesítő módon. Sok a feleselés, a szemtelenkedés, a dühösködés, a panaszkodás, de a "lelki terrorban" mindig is jó volt, nem veszem fel (ha tudom), mert ha higgadt maradok, pár perc alatt kibillenthető ebből az állapotból, ha meg elkezdek veszekedni, csak olaj a tűzre, és jön az "engem nem szeret senki" cirkusz... Ervin is rengeteget segít, a házimunkában is, meg a gyerekek, főleg Petra körül is, Petra is sokkal jobban apás, mint volt régebben. Mire este nyugi van, már sokszor fáradt vagyok ideülni, sokszor jobban esik együtt megnézni egy filmet Ervinnel, vagy olvasni kicsit, vagy csak úgy pihentető levezetésként játszani egyet a farmon, Petrával rá vagyunk kattanva a virtuális gazdaságunkra :D Most Petra itthon is volt a héten, lebetegedett, amit aztán persze Panni is elkapott, nem vészes, csak az orruk folyt, vagy épp dugult, mikor mi, megállás nélkül, kis köhögéssel, ügyesen kikúráltuk, a doktornő is megdicsért. Persze mondanom se kell, így meg aztán tényleg kipurcantam estére. De ezzel együtt is a világ legjobb dolga itthon lenni velük.
Főleg akkor nehéz Petrával, ha nem tudja kiadni az energiáit, ezért is jó, hogy járunk lovagolni. A suliban lesznek majd foglalkozások, sportolási lehetőség, úszás oktatás, stb.
Túl vagyunk a farsangon, a jelmez idén Merida volt, a mama varrta a ruhát, apa meg csinált íjat, nyilakkal, a haját Angéla csavarta be. Hős volt, elég jól tűrte.
Sajnos nem sokáig maradt meg, de a farsangi forgatagban ez már nem is számított. Jól érezte magát, aranyos volt.
Azóta már Jégvarázs mánia tombol, azt mondta jövőre Elsa lesz a farsangon, de a mama már most varrja meg a ruhát :)
Elkezdtük az ismerkedést az iskolával, voltunk Sulikuckó foglalkozáson, még 4 lesz belőle szerdánként háromnegyed órásak a foglalkozások. Megismertük a tanítónénit is, akit szeretnénk, nagyon aranyos, és nagyon szimpatikus, ami nagyon fontos. Bevallom, kicsit megnyugodtam. Egy ideig legalábbis ;)
Jaj, még valamit mutatok, de pszt :) Valentin napra kapta az oviban, de ez titok, mert totál zavarban van, nem szabad beszélni róla, csak neki dokumentálom ;)
Új hobbim is van, kenyeret sütök, meg fincsi péksüteményeket, sőt kiflit, zsemlét is. Eddig is voltak ezirányú próbálkozásaim, mindig elfogyott, fini is volt, meg házi, de nem az igazi, sem a külleme, sem az állaga. Mióta rátaláltam Limara blogjára, legutóbb pedig Alexa Christijére azóta végre tényleg jó dolgok kerülnek ki a kezem alól, és nagyon élvezem. Na kellett hozzá az is, hogy átpártoljak a friss élesztőhöz, most következik a kovász készítés. Viszont ha így folytatjuk 100 kilósak leszünk, ezért kicsit le kell állítsam magam, na meg azért sok idő is elmegy a napi sütéssel, de heti 1-2 alkalommal ezután is én sütöm majd, ami az asztalra kerül. :) Petra is szokott segíteni, és örömmel látom, hogy a rosszul evő gyerekem is dicséri és falja a házi sütödés dolgokat :)
Próbálok ügyeskedni a háztartásban is, a szervezettség az, ami megkönnyíti a helyzetet, ehhez nekem a Rendteremtő adott pár jó ötletet, mert bizony be kell osztani a pénzt, az időt, a tennivalókat. Itt is van sikerélményem, úgyhogy tényleg hasznos.
Volt egy megrendelésem is az elmúlt hetekben, fotókönyvre, amit bevallom, ritkán vállalok másnak, mert elég összetett dolog, és nagy munka, ugyanakkor nem lehet annyit elkérni érte, amennyit dolgozok vele, de ezt most nagyon élveztem. A Facebook-on talált rám egy velem egy városban (sőt majdnem egy utcában) lakó lány, akivel nem ismertük egymást, de a képeimet meglátta és nagyon megtetszettek neki. Azért keresett meg, hogy az anyukájának a 60. szülinapjára készítsem el az ajándék fotókönyvet. Bevallom arra gondoltam, hogy amolyan hagyományos stílusú könyvre gondol, keretezett fotók, finom, nőies díszítéssel, gondoltam belefér a rövid (3-4 napos) határidőbe. De a második megbeszélésünknél kiderült, hogy ő kifejezetten oldalakat vár tőlem, idézetekkel, mondanivalókkal, belemosással, művészi eszközökkel, mert ezek tetszettek meg neki nálam. Bár ez természetesen sokkal nehezebb feladat volt, bevallom nagyon örültem, hogy engem választott, hogy ismeretlenül is beavatott a bizalmába, a családja történetébe, enélkül nem sikerülhetett volna "eltalálnom", hogyan is szeretné kifejezni a szeretetét az anyukájának. Már menet közben éreztem, hogy elkaptam a fonalat, azt mondta az elején, engedjem el magam nyugodtan, bízik bennem, és bár természetesen adott pár támpontot, konkrét ötletet az oldalakra vonatkozóan, mégis rám bízta, mi lesz belőle. Nagy sikere lett a könyvnek, aminek nagyon örültem, végig olyan jó érzés volt csinálni, azzal együtt, hogy két nap éjjel nappalom ráment. Nem a gyors oldalaimról vagyok híres, szeretem jól kidolgozni, addig csiszolgatni, amíg azt érzem, kész, és több nem is lehetne. Még akkor is ha "csak" üzlet. De ez több volt, és talán lesz még folytatása is... Megkérdezem, megmutathatom-e, és ha igen, akkor a következő bejegyzésben a régóta ígért Prága albummal és A mi történetünkkel együtt hozom :)
Időrendben visszafele haladva a legfrissebbektől kezdve pár tartozást is leróva.
A DeviantScrap alkotói igazán izgalmas készleteket kreáltak, érdemes megnézni az összeset a fenti linken, és ha sikerül több kedvencet is találni, 15 dollár feletti vásárlásnál egy freebie-t is kaphattok mellé:
A napok a két gyerkőccel sittysutty elrepülnek, továbbra is azt érzem, hogy kevesebbet tudok Petrával foglalkozni, mint kellene, de Panni és a konyha mellett egyszerűen nem jut több időm. Sajna nem alszik túl sokat a kicsilány napközben, Petrát meg ugye ebéd után elhozom az oviból, a délutánokon bizony meg kell osztozni és ez mostanában okoz néha problémát neki. Továbbra sincs féltékenykedés, szavam sincs, nagyon jó testvér, de fokozottabban hívja fel magára a figyelmet, sokszor bevallom idegesítő módon. Sok a feleselés, a szemtelenkedés, a dühösködés, a panaszkodás, de a "lelki terrorban" mindig is jó volt, nem veszem fel (ha tudom), mert ha higgadt maradok, pár perc alatt kibillenthető ebből az állapotból, ha meg elkezdek veszekedni, csak olaj a tűzre, és jön az "engem nem szeret senki" cirkusz... Ervin is rengeteget segít, a házimunkában is, meg a gyerekek, főleg Petra körül is, Petra is sokkal jobban apás, mint volt régebben. Mire este nyugi van, már sokszor fáradt vagyok ideülni, sokszor jobban esik együtt megnézni egy filmet Ervinnel, vagy olvasni kicsit, vagy csak úgy pihentető levezetésként játszani egyet a farmon, Petrával rá vagyunk kattanva a virtuális gazdaságunkra :D Most Petra itthon is volt a héten, lebetegedett, amit aztán persze Panni is elkapott, nem vészes, csak az orruk folyt, vagy épp dugult, mikor mi, megállás nélkül, kis köhögéssel, ügyesen kikúráltuk, a doktornő is megdicsért. Persze mondanom se kell, így meg aztán tényleg kipurcantam estére. De ezzel együtt is a világ legjobb dolga itthon lenni velük.
Túl vagyunk a farsangon, a jelmez idén Merida volt, a mama varrta a ruhát, apa meg csinált íjat, nyilakkal, a haját Angéla csavarta be. Hős volt, elég jól tűrte.
Elkezdtük az ismerkedést az iskolával, voltunk Sulikuckó foglalkozáson, még 4 lesz belőle szerdánként háromnegyed órásak a foglalkozások. Megismertük a tanítónénit is, akit szeretnénk, nagyon aranyos, és nagyon szimpatikus, ami nagyon fontos. Bevallom, kicsit megnyugodtam. Egy ideig legalábbis ;)
Jaj, még valamit mutatok, de pszt :) Valentin napra kapta az oviban, de ez titok, mert totál zavarban van, nem szabad beszélni róla, csak neki dokumentálom ;)
Új hobbim is van, kenyeret sütök, meg fincsi péksüteményeket, sőt kiflit, zsemlét is. Eddig is voltak ezirányú próbálkozásaim, mindig elfogyott, fini is volt, meg házi, de nem az igazi, sem a külleme, sem az állaga. Mióta rátaláltam Limara blogjára, legutóbb pedig Alexa Christijére azóta végre tényleg jó dolgok kerülnek ki a kezem alól, és nagyon élvezem. Na kellett hozzá az is, hogy átpártoljak a friss élesztőhöz, most következik a kovász készítés. Viszont ha így folytatjuk 100 kilósak leszünk, ezért kicsit le kell állítsam magam, na meg azért sok idő is elmegy a napi sütéssel, de heti 1-2 alkalommal ezután is én sütöm majd, ami az asztalra kerül. :) Petra is szokott segíteni, és örömmel látom, hogy a rosszul evő gyerekem is dicséri és falja a házi sütödés dolgokat :)
Próbálok ügyeskedni a háztartásban is, a szervezettség az, ami megkönnyíti a helyzetet, ehhez nekem a Rendteremtő adott pár jó ötletet, mert bizony be kell osztani a pénzt, az időt, a tennivalókat. Itt is van sikerélményem, úgyhogy tényleg hasznos.
Volt egy megrendelésem is az elmúlt hetekben, fotókönyvre, amit bevallom, ritkán vállalok másnak, mert elég összetett dolog, és nagy munka, ugyanakkor nem lehet annyit elkérni érte, amennyit dolgozok vele, de ezt most nagyon élveztem. A Facebook-on talált rám egy velem egy városban (sőt majdnem egy utcában) lakó lány, akivel nem ismertük egymást, de a képeimet meglátta és nagyon megtetszettek neki. Azért keresett meg, hogy az anyukájának a 60. szülinapjára készítsem el az ajándék fotókönyvet. Bevallom arra gondoltam, hogy amolyan hagyományos stílusú könyvre gondol, keretezett fotók, finom, nőies díszítéssel, gondoltam belefér a rövid (3-4 napos) határidőbe. De a második megbeszélésünknél kiderült, hogy ő kifejezetten oldalakat vár tőlem, idézetekkel, mondanivalókkal, belemosással, művészi eszközökkel, mert ezek tetszettek meg neki nálam. Bár ez természetesen sokkal nehezebb feladat volt, bevallom nagyon örültem, hogy engem választott, hogy ismeretlenül is beavatott a bizalmába, a családja történetébe, enélkül nem sikerülhetett volna "eltalálnom", hogyan is szeretné kifejezni a szeretetét az anyukájának. Már menet közben éreztem, hogy elkaptam a fonalat, azt mondta az elején, engedjem el magam nyugodtan, bízik bennem, és bár természetesen adott pár támpontot, konkrét ötletet az oldalakra vonatkozóan, mégis rám bízta, mi lesz belőle. Nagy sikere lett a könyvnek, aminek nagyon örültem, végig olyan jó érzés volt csinálni, azzal együtt, hogy két nap éjjel nappalom ráment. Nem a gyors oldalaimról vagyok híres, szeretem jól kidolgozni, addig csiszolgatni, amíg azt érzem, kész, és több nem is lehetne. Még akkor is ha "csak" üzlet. De ez több volt, és talán lesz még folytatása is... Megkérdezem, megmutathatom-e, és ha igen, akkor a következő bejegyzésben a régóta ígért Prága albummal és A mi történetünkkel együtt hozom :)
***
Most a CT oldalakat szeretném megmutatni nektek, szuper készleteket hoztam megint.Időrendben visszafele haladva a legfrissebbektől kezdve pár tartozást is leróva.
Az oldalam a farsangozó nagylánnyal készült:
Sajnos nincs konkrét római élményem, de talán egyszer... Szeretném :)
***
Ezzel a készlettel kicsit lemaradtam:
"Colors Of Light" by Krysty Scrap Designs
"Colors Of Light" by Krysty Scrap Designs
***
A múltkor mutattam egy fotót, ahogy együtt olvasnak a csajok :), Krysty
valentin napi készleténél elő is vettem, egy levelet "írtam" a
lányoknak, imádom őket!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)