Kavarognak bennem bizonyos érzések... gyászol a városunk, a FB-on, az utcán, a boltban, az iskolában, a postán mindenhol a döbbent, mély szomorúsággal átitatott részvétnyilvánításokba és csöndes beszélgetésekbe botlok, és annyira összeszorul a szívem, pedig én nem is ismertem a művelődési ház igazgatónőjét, csak látásból, de annyi mindenki szerette. Egyik pillanatról a másikra halt meg, 50 évesen, itt hagyva a családot, a szeretteit, nem tudok elmenni mellette. Hogy lehet egy ilyet vajon túlélni? Tényleg nem tudom. Ilyenkor a saját családomra gondolok, és annyira féltem a törékeny boldogságunkat, nehogy bármi tragédia megtörje.
 |
| Fallen Angels by Rucola Designs |
Nem lehet állandóan ezen aggódni, nem is szoktam, de azért óhatatlanul előtörnek belőlem ilyen érzések, például most, meg sokszor oldalkészítés közben, nézve, rendezgetve a fotókat... Most még olyan kicsik a gyerekek, annyi minden vár még ránk együtt, szeretném megőrizni a boldog pillanatokat, szeretném évek múlva is felidézhetővé tenni, valahogy konzerválni. A scrapbook segít ebben, próbálok hagyományos technikával is albumokat készíteni, millió terv és elhatározás van mindig a fejemben, "csinálok DD-t" (December Daily), "csinálok PL-t" (Projekt Life), de nem megy. Valahogy egyre távolabb érzem magamtól a hagyományos scrap világát, annyi újdonság, annyi jó cucc van, ilyen paszták, olyan festékek, papírok, millió chipboard, jobbnál jobb alkotócsomagok, egyre több scrap webáruház mindig kinézek dolgokat, de a töredékét se tudom megvenni. Mindig megveszem azt a minimumot, amit úgy gondolok, elég és belefér abba a pár ezer forintos határba, amit erre tudok most fordítani, de aztán itthon elkezdem összerakni, és nem elég, nincs mihez nyúlni, nincsenek színek, bélyegzők, tinták, nincs többféle dekortapasz, nincs választék, nem is megy úgy, mint szeretném, nem elég szép, nem elég egyenes, nincs ötlet, hiába a millió inspiráció lementve, nálam már nem úgy mutat, egy idő után félrerakom, és megfogadom, á, nem csinálok hagyományost. De azért időről időre elcsábulok, aztán elpazarolok pár alapanyagot, csinálok pár közepes dolgot (remélem azoknak, akik kapják azért tetszik, mert amit tudok beleadok), de én, aki látom, hogy mennyivel jobbat is lehetne csinálni, sose vagyok teljesen elégedett, nekem kevés, amit én csinálok. Biztos segítene egy, meg több tanfolyam, nem olyan online, amikor itthon bénázok, hanem olyan ott ülős, amikor vezetik a kezem és kijavítják, amit csinálok, de akkor megint a hiányzó anyagiaknál meg időnél tartunk.
Nemrég bezárt a scrap.hu, ahol kezdtünk anno sokan, én ott lestem el az első PS leckéket, mindig oda irányítottam mindenkit, aki kérdezte, hogy kezdjen neki. Máig kedvesek a szívemnek az ott megismert "régi, nagy öreg szkrepperek", bár már jó ideje nem voltam ott jelen, mert a digi eléggé kiszorult onnan anno. Valahogy mégis kedves maradt mindig a szívemnek, és akiket onnan ismerek, máig követem, olvasom. Azóta sok új név, tehetség bukkan fel, bámulok őket, mert fantasztikus dolgokat csinálnak, de valahogy ez az egész most még bátortalanabbá tesz, túl profi, túl anyagigényes, nem kanyarodok vissza, most valahogy olyan túl sok nekem a magyar piac, erről is ment mostanában véleménycsere a FB-on, mindenféle zárt csoportok, kihagyhatatlan ajánlatok, picit hátrébb vonulok ilyen téren, bár eddig sem voltam túl elől. No mindegy is, csak azért írom le, mert lehet, hogy azért lesz némi próbálkozás eredménye itt a blogon, mert azért készül PL féle, de nem "szabályos", nem spéci hozzávalókból, hanem a fenti konzerváló szándék miatt, meg mert tetszik bitangul ez a kártya forma. Meg a 20 évünk is albumba kerül, bár a harmadik próbálkozásnak kezdek éppen neki ;) Egy jó kis fotókönyvvel már rég kész lennék :p
Marad a DIGI a fő tevékenységem, mert azt viszont ugyanúgy élvezem és szeretem mint eddig, abban biztos talajon mozgok, az megadja azt a plusz alkotói "elkaptam" érzést, amit a hagyományosból hiányolok. Ráadásul nagy élmény és öröm nekem, hogy megrendelésre is tudok, idegen emberek, idegen fotóiból (aztán már nem idegenek, mert visszajárnak ;) ) olyan minőségben és mélységben oldalakat, albumokat (fotókönyveket) alkotni, amilyet magamnak. És már előttem jár ez a fajta hírem, egyre többen keresnek meg, mindig kihívás, mindig rámegy egy-két "üres" óra, amíg elindulok, de onnan már megy, és eddig még nem lőttem vele mellé. Majd mutatok ebből is párat. (Ha valaki szeretne, keressen meg egész bátran - ez itt a reklám helye!)
Visszatérve magunkra, az emlékeinket leginkább az éves fotókönyvek őrzik, az oldalaim egy része is "itt végzi", a többi meg "művészkedés", egyfajta önkifejezés, magamnak készülnek, külön könyvbe kerülnek. Mivel én is elég érzékeny vagyok mások ilyen jellegű "termékeire", legyen az dal, vers, kép, és építkezem is belőlük, bízom abban, hogy egyszer majd felnőttként a nagylányaim is érdeklődve fogják látni ezeken keresztül a személyiségemet, az érzéseimet, és ők is megélve hasonlókat, megértik majd az "üzenetemet". Szeretek a képeimnél írni is pár szót, arról, hogy miért lett olyan, amilyen, és ezt igazán csak itt a blogon tudom megtenni, itt van meg a folytonosság, ami alapján követhetőek a gondolataim, érzéseim, a történetem, ha úgy tetszik utam, utazásom (lásd blog dizájn), a FB túl gyors ehhez és túl tágas, oda elegek a címszavak, ezzel együtt szeretem azt is. Ez a hely meg megmarad annak, aki többre kíváncsi belőlem.
Húh, mielőtt nagyon elszáll ez a bejegyzés, már így is elég keszekusza, most vesztem el a pár megmaradt és visszatévedt olvasómat ;), kicsit magunkról is, a hétköznapokról egy rövid helyzetjelentés, aztán majd ahogy írom a blogot, beleláttok a mindennapjainkba úgyis.
- élvezem, hogy itthon vagyok Pannival, aki már 16 hónapos, az ekcémája szépen kordába tartható, egyre többet "beszél", továbbra is alig alszik, emiatt sokkal kevesebb az időm éjjel is, nappal is, mint Petrával volt anno, és bizony kezdődnek az első hisztik :) Nagyon kis csibész, és hasonlítanak egymásra, megcsodálják őket, amerre csak megyünk!
- várjuk az első féléves bizonyítványt Petránál, aki nagyon ügyes a suliban, és nagyon szeret is járni, okos és szép, és nála is vannak hisztik ;) 7 éves lett, erről majd lesz külön bejegyzés, és továbbra is lovagol, nemsokára osztályba kerül (még futószáras), nagyon várjuk.
- új év kezdődött, ünnepeljük benne az állandóságot, mert kerek évfordulóhoz érkeztünk Ervinnel (20 éve vagyunk együtt, 10 éve házasok), szeretnénk egy kis időre kettesben elszökni ;) és várakozással nézünk a változások elé, amiket majd tartogat ez az év, nekem pl. szeptembertől, ha Panni bölcsis lesz és újra dolgozni fogok.
Jól vagyunk, szeretjük egymást, az otthonunkat, a nyugodt életünket, azt hiszem nem is kell ennél több. <3 Megkésve, de őszintén, szívből NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!
Kedves blogom, akkor úgy nézem belevágtunk újra... :)
