
Ma már picit máshogy állnék neki :D Ekkor kezdtem teljesen kezdőként ismerkedni a Photoshoppal, Petra már 3 hónapos volt, kezdett egy kis időm lenni mellette, és egyre inkább magával ragadott ez az egész. Nagyon inspiráló volt mások képeit nézegetni, készleteket letölteni, és új és új képeket csinálni az oly fontos fotókból. Na mert fotó az van bőven, hál istennek témában nincs hiány egy gyerkőc mellett. :) Sok pozitív visszajelzést kaptam, aminek nagyon örültem, és a családnak, barátoknak is tetszettek az apró ajándékok. Bár néha van egy kis morgás, hogy túl sokat ülök a gép előtt, de végre olyan hobbit találtam magamnak, amiben sikeresnek érzem magam, és nagyon szeretem csinálni, már csak a magam örömére is. Milyen jó lesz pár év múlva megnézegetni ezeket a képeket. A legtöbb még nincs kinyomtatva, de rövidesen rakok össze belőlük egy albumot. Talán nem minden képen sikerült a legjobban, természetes, hogy a régebbiek még nem olyan technikásak, kiforrottak, mint a mostaniak, és ezek még nem olyanok, mint a következők lesznek, de hozzám mindegyik közel áll a mögötte lévő tartalom miatt.
Eddig 229 (!!!) digi oldalt készítettem, ezen felül még 6 digi minialbumot, 8 hagyományos oldalt, kb. 10 képeslapot (nincs mindegyik fotózva), és pár kisebb scrap jellegű ajándékot. Ebből is látszik, hogy imádom! Remélem még sokáig megmarad ez a szerelem :D

Egy játékra is hívlak titeket, ha van kedvetek mutassátok meg ti is az első scrap képeteket, kiváncsi lennék, hogy ki hogyan kezdte. Tehát indítok egy blogjátékot scrappelők körében:
1. Mutatsd meg az elsőként készült alkotásodat.
2. Írj pár sort a scraphez fűződő érzéseidről, gondolataidról, mióta csinálod, stb.
3. Add tovább a játékot az általad kiválasztott 5 embernek, és hagyj erről megjegyzést a blogjukban.
Az én választott 5 emberem a "nagyok" ;) közül: Linsey, Betsie, Gigi, Juca, Didó
9 megjegyzés:
Judit, nagyon jó ötlet, épp ma gondoltam én is arra, hogy egy elsők közötti oldalt, meg egy mait egymás mellé kellene tenni!Na én majd megcsináom, digivel, és hagyományossal is!
Köszi. :)) Majd "előbányászom", remélem még megvan és nem töröltem később. :)) Amire emlékszem, hogy kb. egy félév után újrakészítettem az oldalt. (Lehet, már csak az van meg? :O) Jó játék. ;)
köszönöm, már el is kezdtem, de nem állok meg, még folytatom:)
Úgy örülök, hogy ezt kitaláltad. Már jó ideje tervezek egy ilyen témájú bejegyzést én is, :)) (scraptelepátia)
Ez tényleg érdekes lesz. Főleg a "régi" alkotók képeit visszanézni.
Én csak pár hónapja kezdtem (erről írtam is a blogomban), nincs sok képem, de már most látni a változást.
Hihetetlen, milyen termékeny voltál egy év alatt, Judit! Tetszik a játék is, amit indítottál, kíváncsi leszek mások első próbálkozásaira.
Köszönöm a játékot, nagy kedvvel veszek részt benne! (elő kell ásnom még a legelső munkám képeit, de lehet újrafotózom?)
És valóban, hihetetlen és fantasztikus, hogy egy év alatt ennyire sok oldalt alkottál! Gratulálok!
Jó kis játék!
döbbenet visszanézni az 1000 éves dolgokat, amikor még csak kezdte az ember...:)
Nem találtam az emil címedet. lenne kérdásem a blogoddal kapcsolatban.
Judit, nagyon klassz ez az összeállítás az összes oldaladról! :) Jelentem, teljesítettem a feladatot, a blogomon elolvashatod, hogyan kezdtem. :)
Megjegyzés küldése