Ez egy igazán csodálatos nap volt, Anya! :)
A családi oldalon (felső sávon lehet oldalt váltani) vannak új fotók.
Annyira aranyos, és olyan kis hálás minden apróságért. Ránk fér a kedvessége, mosolya, mert elég megterhelő volt az elmúlt hét, nem igazán "csodálatos napok" vannak mögöttünk. Túl estem a kórházon, sajnos nem ment simán, nem részletezem, de végül 4 napot voltam bent, hosszú volt és kimerítő, mindannyiunknak. Most van a gyógyulás időszaka, vannak olykor rosszabb pillanatok, de alapvetően jól vagyok/vagyunk, előre nézünk, tervezgetünk, de néha azért összenézünk, szomorkodunk picit, hiszen most is voltak terveink... ezek most kicsit átalakulnak, de reméljük nemsokára újra elővehetjük ezeket is. Tervezek egy albumfélét is, nagyon tetszenek ezek a "weekly" és hasonló projektek, az enyém egy hosszabb időszakot örökítene meg, pár hónapot ami előttünk áll ebből az évből. Az a célom vele, hogy segítsen összefoglalni és megőrizni a mindennapi örömöket, szerepeljenek benne tervek, célok erre az "átmeneti" időszakra, amíg arra "várunk", hogy újra megpróbálhassuk... Az első érzés a megkönnyebbülés volt, amikor túl voltam rajta, de most van egy űr bennem, szeretném kitölteni.
Érdekes dolog ez, mert azzal együtt, hogy szörnyű és megmagyarázhatatlan ez az egész, és borzasztóan igazságtalan is, úgy érzem, voltak és vannak mégis, ehhez kapcsolódóan is pozitív élményeim, valahogy a rám rakott súly, a kórházi tapasztalatok (a szülést leszámítva sosem voltam még kórházban), az odafigyelés egymásra családon belül, a barátok nem szűnő, aggódó szeretete mind-mind olyan plussz érzéseket hozott, amiket ezen keresztül éltem meg, és úgy érzem, kellett, hogy megtapasztaljam, mert tudok rá építeni a későbbiekben.
A múltkori bejegyzésemben volt egy kép, lufival, (köszönöm Vinyu) ez indított el most is egy úton, ami segít kifejezni azt, ami most bennem van. Nem akarom tovább boncolgatni ezt a témát, le szeretném zárni, de úgy érzem, akkor tudok tovább lépni, ha kiadom magamból.
Van több minden a fejemben, amit szeretnék, vannak itt csodálatos készletek, és valahogy mégsem tudtam még nekiállni úgy igazán semminek. Ismeritek ezt az érzést, amikor megvan minden, ami kell, csak valahogy mégsem indul az ember semerre... Túl sok minden mocorog bennem egyszerre, és valahogy mégis csak egy helyben állok, várok valamire... Furcsa érzés, napok múlnak el, azt érzem jó lenne alkotni, jót tenne, mégsem állok neki.Talán még kell egy kis vagy több idő, nem tudom.
Köszönöm azoknak, akik itt a blogon (is) velem voltak, vannak ebben a nehéz időszakban, rengeteg ember szeretete segített át ezeken a napokon, heteken, ezért nem tudok elég hálás lenni!!! Akinek még nem írtam levelet, és várják, hogy jelentkezzek, azokkal egyenlőre itt tudatom, hogy jól vagyok, ígérem, megy a bővebb beszámoló is.
Valamit viszont sikerül befejeznem, aminek nagyon örültem, és talán ez volt az a kezdő lépés, ami elindítja a többit, kapcsolódik is a fentiekhez, bizonyos szálakkal, de még titok... hamarosan lesz valami új, valami meglepi, valami freebie ;)
3 megjegyzés:
Jó volt olvasni. Sokan nem is tudhatjuk, min mentél keresztül, de a szeretetünkre ezután is számíthatsz, az biztos. :)
És örülök, hogy tudsz, mersz és akarsz írni a nehézségekről nekünk, mert látom Benned a gyógyulni AKARÁSt! Ez az, amit én nagy erőnek gondolok. És sztem ez fog Téged/Titeket hamar visszabillenteni (ha arra van szükség vagy átbillenteni, ha arra). És azt is egyformán látjuk, hogy ezzel a szomorú történettel a sors valami mást, valami jót is hozott. Valami újat. Sokszor van úgy, hogy csak a rossz tapasztalatokon keresztül érezzük át a jót. Minden jót Nektek, Judit!!!!!! Puszi
Gyönyörűek a fotók,ezek sokat tudnak segíteni,az biztos és talán mi is,akik Veled,Veletek vagyunk.millió puszi és gyors felépülést testileg,lelkileg.....
Már legalább én sem harcolok magammal, hiszen nem tudok más lenni és nem akarok magamra maradni. Ezért, előttetek vállalom magam olyannak, amilyen vagyok!
„Crying is a part of life. Never forget that you are free, and that to show your emotions is not shameful.”
(Coelho)
... szeretlek Judit többek között azért is, mert sokat tanulok Tőled! Fontos nekem most az, hogy bár ismerem-tudom a jelentőségét az "elengedésnek", sokszor írtam is róla, de legyen egy példaképem, akitől meg is tanulhatom!!
... és igen, sok barátod van, a szó nemes értelmében!!!
Tisztellek és köszönlek a sorsnak.
Megjegyzés küldése